Aj Vej-vej ősztől új installációkat állít ki New York-szerte. A köztereken elhelyezett “kerítések” több rétegű mondanivalójuk mellett New York iránti szeretetét is kifejezik – mondta el a kínai művész.

Aj Vej-vej Good Fences Make Good Neighbours (Jó kerítés, jó szomszédok) című új munkái október 24. és 2018. február 11. között tűnnek majd fel New York öt negyedében. Az installációk felállítását a 40. évfordulóját ünneplő Public Art Fund támogatja – számolt be róla az artnewspaper.com keddi cikkében.
A különleges kiállítás köztereken megjelenő kerítései a bevándorlás, a határok és a menekültválság témájára reflektálnak. A művész, aki a nyolcvanas években diákként New Yorkban élt, elmondta, hogy új munkája a “városhoz és lakóihoz szóló szerelmeslevél” .
A város különböző pontjain, köztereken és magánterületeken feltűnő installációs kiállításokon nagyméretű szobrok és a művész menekültválságról készült fényképei is láthatók majd.
“Vej-vej szobrászati variációi a bennünket fizikailag és szellemileg megosztó kerítéseket reprezentálja. Egyúttal a közönséget is ráveszi arra, hogy képzeljék el a határt, arra ösztönöz, hogy sétáljanak át rajta, nézzék meg alaposan és foglaljanak helyet az installáción” – mondta el Nicholas Baume, a Public Art Fund igazgatója és fő kurátora.
Az installációkat a város leglátványosabb pontjain helyezik el. Az egyiket, egy 15 méter magas, boltíves ketrecet a híres Washington-diadalív alatt építik fel. De lesz installáció a hatalmas Unisphere földgömbről híres Flushing Meadosw-Corona Parkban, amelynek környékén sok mai bevándorló él, és a Lower East Side-on is, ahol a 19. és 20. századi bevándorlók telepedtek le. Az egyik szobor a keleti 7. utca két épülete között jelenik meg, ahol annak idején Vej-vej lakott.
“Hisszük, a művészet képes arra, hogy kritikus időkben kérdéseket vessen fel, reméljük, hogy az Aj Vej-vej alkotásaival találkozó közönség egy pillanatra megáll, hogy elgondolkodjon a munkákon és azon, hogy miért készültek” – mondta Baume.

MTI