Megnyílt az Ars Sacra Fesztivál, a jövő vasárnapig tartó rendezvénysorozat több mint hatszáz ingyenes művészeti, kulturális programmal várja az érdeklődőket szerte az országban és a határon túl is. A fesztivált Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitotta meg a Magyar Nemzeti Múzeumban péntek délután.

Erdő Péter kiemelte: ez a hét alkalom arra, hogy “elgondolkodjunk azon, mit jelent számunkra a szent és mit a művészet”.
Úgy fogalmazott: “a mai esztétikai irányzatok jó része egyetért abban, hogy a művészet olyan emberi tevékenység, amely szimbólumokat alkot. A művész pedig – élve szabadságával -, kreatív és interpretáló módon variálja e szimbólumok közti kapcsolatokat”.
Ebben az interpretáló tevékenységben van a mai művészet fogalmának kapcsolata a szent valóságával, hiszen az ember és a világ létének, “nagy tényeinek értelmezése abban áll, hogy feltárjuk a közöttük lévő viszonyokat” – mondta.
A harmóniának, az alapvető összefüggéseknek és az értelmességnek a keresése ösztönzi az igazi művészetet, innen a művész nyugtalansága – tette hozzá Erdő Péter.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt: az igazi érték sosem hivalkodó, mindig van mélysége, jelentése, mögöttes tartalma. A tízesztendős múltra visszatekintő, immár Európa legrangosabb fesztiváljai között számon tartott Ars Sacra “csöndesen képviseli a magas szintű kulturális örökséget”, hivalkodás nélkül sorakoztatja föl annak értékeit.
Kitért arra: Magyarország egyik legértékesebb kulturális rendezvénye nemcsak a hazai egyházművészet legjavát képes összehozni évről évre, hanem az európai kultúralegmélyebb eredőihez, a keresztény-zsidó kulturális fundamentumokhoz tér vissza, és fontos küldetéstudattal bír e kultúra megőrzése, bemutatása, megújítása terén.
Az államtitkár szerint “hitünk és kultúránk megtartásának kérdése sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban”. A migrációs válság idején fel lehet tenni a kérdést, hogy ki az erősebb, aki vallását képes egy saját magának választott új hazában is megtartani, számára területet foglalni “bármi áron, akár barbár eszközökkel is”, vagy aki félve a megbélyegzéstől kultúrájával együtt feladja hitét is.
A fesztivál kiemelt programjai között szerepel Rohmann Ditta gordonkaművész és az Anima Musica kamarazenekar koncertje vasárnap a MOM Kulturális Központban, valamint Kocsis Krisztián zongoraművész Kocsis Zoltán-emlékkoncertje a budapesti Semmelweis Szalonban szintén vasárnap este.
Hétfőn a Szent István-bazilikában a Pro Musica leánykar szakrális kórusműveket ad elő Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével. Szintén hétfőn lehet meghallgatni Gryllus Dániel és Smidéliusz Gábor Tíz példázat című bibliai dalestjét a Budavári Evangélikus templomban.
Nógrádi Péter zeneszerző az üldözött keleti keresztények megsegítésére szervezett jövő keddre jótékonysági hangversenyt a zuglói Szent István Gimnáziumba. A koncerten 20. századi magyar zeneművek csendülnek fel a Magyar Rádió énekkara és a kiegészített Budapesti Vonósok előadásában, Antal Mátyás és Pad Zoltán vezényletével.
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ebben az évben Veszprémben, a Szent Mihály-főszékesegyházban ad koncertet a fesztivál zárónapján.
Kiemelt irodalmi program Tallián Mariann és Lázár Balázs zenés irodalmi előadása a kétszáz éve született Arany János tiszteletére, a balladaestet szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban lehet megnézni.
Szárnyad Árnyékában 2., zsoltárok laptopra és papírlapra címmel három kortárs író, költő, Molnár Krisztina Rita, Lackfi János és Vörös István olvas fel műveiből az Óbudai Társaskörben hétfőn. Ugyanitt jövő pénteken Szabó T. Anna költő és Oláh Kálmán zongoraművész tart közös estet Figyelni a csöndet 2. címmel.
Budapest mellett idén is számos vidéki város csatlakozott a fesztiválhoz. Többek között Balassagyarmaton, Esztergomban, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Mosonmagyaróváron, Pannonhalmán, Székesfehérváron, Vácott és Veszprémben is lesznek kiállítások, koncertek, vezetett szakrális séták, előadások.
A fesztivál teljes programja megtalálható a www.ars-sacra.hu weboldalon. A programok ingyenesek, több rendezvényre azonban előzetesen regisztrálni kell.

Forrás: MTI / Kép:  webradio.hu    /

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.