Rekordrészvétel a diákolimpián és sulivívó találkozón

Mintegy 2700 fiatal vívó lép pástra péntektől vasárnapig a BOK Sportcsarnokban a sportági diákolimpián és sulivívó találkozón. A hazai szövetség harmadszor rendezi meg nagyszabású rendezvényét, amelyen ismét megdől a részvételi rekord, a tavalyi 2100-hoz képest is jelentősen nőtt a létszám. Pénteken a versenyengedéllyel nem rendelkezők léptek pástra, és a legkisebbeknek rendeztek tudáspróbát. A nyitónap délutánján bemutatót tartott kardvívásból a kétszeres olimpiai bajnok…

Read More

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) pénteki, madridi döntése alapján. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a pályázat egyetlen vetélytársa a lengyel Lódz városa volt. A 2022-es és a 2024-es esemény közül Debrecen és Miskolc választása azért is esett az utóbbira, mert az év második felében Magyarország tölti majd be…

Read More

Lemezbemutató koncertre készül a Soulbreakers

Április 27-én a Muzikumban lemezbemutató koncertet tart a Soulbreakers zenekar, a koncerten Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros és a Jazztelen zenekar is fellép – közölte az együttes énekesnője és basszusgitárosa az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Pleszkán Écska azt mondta, hogy az új albumon magyar nyelvű dalok szerepelnek. Ratkóczi Huba gitáros arról beszélt, hogy az énekesnő sokat dolgozott a szövegekkel, és sikerült…

Read More

Világhírű énekesek is részt vettek Mága Zoltán újévi koncertjén

Világhírű énekesek, köztük Katharine McPhee amerikai előadó, Aida Garifullina tatár származású énekes, valamint a többszörös Grammy-díjas David Foster is részt vett Mága Zoltán hegedűművész 10. Budapesti Újévi Koncertjén a budapesti Arénában. A jubileumi gálaesten megemlékeztek a Kodály, az Arany János és a Reformáció 500 éves emlékévéről is – olvasható az MTI-hez kedden elküldött tájékoztatóban, amely szerint az eseményen 13 ezer…

Read More

Koncerttel köszöntötték az új évet a Virtuózok című műsor ifjú tehetségei

A Virtuózok fiatal művészei ezúttal két alkalommal, december 30-án és január 1-jén is koncertet adtak a Zeneakadémián – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Peller Mariann, a Kis Virtuózok Alapítvány alapítója a műsorban elmondta: immár hagyomány, hogy a fiatal tehetségek újévi koncertet adnak a Zeneakadémián. A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor felfedezettjei a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal két alkalommal…

Read More

Andrej Korobejnyikov estjével kezdődik a Zongora-sorozat a Zeneakadémián 

 Andrej Korobejnyikov estjével kezdődik a 15 éves MVM Koncertek – A Zongora elnevezésű sorozat új évada a Liszt Ferenc Zeneakadémián vasárnap. A számos nemzetközi díjat nyert fiatal művész budapesti koncertjén Schubert és Rahmanyinov leglírikusabb alkotásai mellett Liszt Ferenc monumentális és korszakalkotó művét, a h-moll szonátát is hallhatja a közönség. A sorozat januárban Ucsida Micuko, Fazil Say és Balázs János hangversenyeivel folytatja…

Read More

Elkezdődött a Downton Abbey-film forgatásának előkészítése

Elkezdődött a Downton Abbey-tévésorozat nyomán készülő játékfilm forgatásának előkészítése – értesült a The Daily Telegraph a sorozat egyik szereplőjétől. Phyllis Logan, aki a történelmi drámaszériában Mrs. Hughest, a házvezetőnőt alakítja, a napokban beszélt arról, hogy a producerek felvették a kapcsolatot a Downton Abbey színészeivel, hogy időpontot egyeztessenek velük a film forgatásához. A brit színésznő elmondta: kollégáival együtt nagyon szurkol annak, hogy minden…

Read More

Nyílt Fórumot rendez a Színházi Dramaturgok Céhe Zalaegerszegen

Nyílt Fórumot rendez a Színházi Dramaturgok Céhe január 4-én Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban. A négynapos rendezvényen színházi szakemberek drámafejlesztési javaslataikkal segítik a kortárs szerzőket A fórum lehetőséget és szakmai segítséget ad a fiatal szerzőknek ahhoz, hogy a pályázatra beküldött drámákat továbbfejlesszék – mondta el az MTI-nek Lőkös Ildikó, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja. Felidézte, hogy a Színházi Dramaturgok Céhének…

Read More

A képmutogató címmel készül zenés Arany János-est a Magyar Színházban

A képmutogató címmel készül költői show Arany János balladáira a Magyar Színházban; a zenés, táncos játékot Lengyel Ferenc rendezésében január 10-én mutatják be. A színház társulata látványos, rockos, táncos és animációs színházi előadásra készül Arany János verseiből. Az előadás célja Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak – olvasható…

Read More

Ünnepek – Néprajzkutató: az újévi szokások a bőség megteremtéséhez kötődnek

Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán. Tátrai Zsuzsanna jelezte: a lencse és a mák fogyasztása a gazdagságot segíti elő a szokások szerint, ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik.…

Read More