Iseumi Játékok – Opera, táncszínház, rockszimfónia és zongoraest a kínálatban

 

 

A zenei sokszínűség jegyében rendezik meg július 21. és augusztus 2. között Szombathelyen az Iseumi Játékok programsorozatát, amelyben idén egy Mozart-opera, az Experidance táncszínházi előadása, a rockslágereket szimfonikus hangszerelésben felvonultató gálaest, valamint Bogányi Gergely zongoraművész szólóestje szerepel – hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a vasi megyeszékhelyen.

Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta: július 21-én Mozart Szöktetés a Szerájból című operáját láthatja a közönség az Iseum csodálatos környezetében. A Savaria Szimfonikus Zenekart Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója vezényli, a darabot a Szelim pasát is alakító Hábetler András rendezi. A főbb szerepekben Lőrincz Juditot, Nánási Helgát, Ódor Botondot, László Boldizsárt és Rácz Istvánt láthatja a közönség.
Július 26-án a Gyöngyhajú lány balladája című produkcióját adja elő az Experidance, az Omega együttes slágereire épülő darabban 25 táncos jelenik majd meg a színpadon.
Július 28-án a Deep Purple, a Guns N’ Roses, a Bon Jovi, a Led Zeppelin és a Queen jól ismert számai csendülnek majd fel a Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, egyfajta “visszahatásként” pedig egy eredetileg szimfonikus zenekarra írt mű is rockos stílusban előadva.
Az Iseumi Játékokat augusztus 2-án Bogányi Gergely hangversenye zárja, amelyen a művész különleges, saját tervezésű zongoráján Chopin- és Liszt-műveket játszik.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Szombathely számára fontos volt az Iseumi Játékok újraélesztése, hiszen a rendezvény kezdete egészen az 1960-as évek közepéig nyúlik vissza, és sokakban személyes emlékeket is felidéz.
Koczka Tibor (Fidesz-KDNP), Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere rámutatott: az Iseumi Játékok is jól példázza mindazt, amire a kétezer éves város az Európa Kulturális Fővárosa címért benyújtott pályázatát is alapozta, hiszen a történelmi értékek, a zene és a tánc ötvöződik a programokban.

Forrás: MTI / Kép: frisss     /

Related posts