Már látogatható a Szent István-bazilikánál az adventi rendezvény

 

 

Már látogatható az Adventi ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény a budapesti Szent István téren, ahol vásárral, ingyenes korcsolyapályával és fényfestéssel is várják az érdeklődőket január elsejéig.

A hetedik alkalommal megvalósuló rendezvényt a környezet- és egészségtudatosság jegyében szervezik: ilyen elem a 14 év alatti gyerekeknek épült, energiabarát felhasználással üzemelő ingyenes korcsolyapálya vagy az, hogy nem vágtak ki élőfát a karácsonyfa felállításához – mondta el Sárközi Alexandra, az esemény szóvivője a pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Kiemelte: arra törekszenek, hogy minél barátságosabb, színvonalasabb legyen a vásár, valamint európai szellemiséget is tükrözzön. A rendezvény amellett, hogy öregbíti Budapest hírnevét, ráirányítja a figyelmet gasztronómiai és kulturális értékeinkre is – fűzte hozzá.
Az ökovásárba ellátogatók 3D-s élményt kínáló fényfestést is láthatnak és ehhez komponált zenét hallhatnak, emellett kézműves portékákkal, az Ökumenikus Segélyszervezet sütödéjével és változatos gasztronómiai kínálattal találkozhatnak.
A szóvivő elmondta: ügyelnek arra is, hogy ne legyen átfedés a kínálatban, tehát csak meghatározott számú kürtőskalácsos vagy grillkolbászos kapott meghívást.
Az European Best Destination által szervezett közönségszavazáson az Adventi Ünnep a Bazilikánál jövőre is marad Európa élmezőnyében, ugyanis bekerült a 2018-as vetélkedés 20-as listájára – közölte Sárközi Alexandra.

MTI

Related posts