Tarr Béla kapja a bécsi Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját    

 Tarr Béla kapja a 2018-as Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját. A közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmjeit bemutató seregszemlét április 13. és 22. között rendezik meg Bécsben.

A mustrán Tarr Béla személyesen mutatja be A torinói ló című alkotását, és mesterkurzust is tart a filmkészítés művészetéről – olvasható a szervezők MTI-hez eljutatott közleményében, amely szerint közép-kelet-európai és a kaukázusi régió, valamint Törökország és Ausztria 35 év alatti rendezői január 31-ig jelentkeznek alkotásaikkal a fesztivál rövidfilmes versenyére.
A rövidfilmes versenyt a Brexithez és a katalán válsághoz is kapcsolódva Együtt vagy külön címmel hirdették meg. A beküldött pályamunkák közül a kategória legjobbjait az iráni származású Arash T. Riahi és Arman T. Riahi vezetésével összeülő szakmai testület választja ki. Az 1500 eurós (mintegy 470 ezer forint) fődíjat a bécsi Uránia Moziban fogják átadni.
A programra versenyen kívül 35 évnél idősebb alkotók is jelentkezhetnek, a Denis Mujovic bosnyák-holland producer és a fesztiváligazgató Magdalena Żelasko által legjobbnak ítélt pályamunkákat le is vetítik a fesztiválon. A versenyen kívül vetített alkotások is esélyesek a rövidfilmes kategória szintén 1500 eurós közönségdíjára.
A versenybe beválogatott rövidfilmek alkotói közül tízen ott lehetnek a Let’s Cee Talent Academy képzésén, amelyet először idén rendeztek meg 12 ország 26 fiatal filmesének részvételével – írja a közlemény.
Bővebb információ a www.letsceefilmfestival.com internetes oldalon található.

Forrás: MTI / Kép:  varosikurir.hu    /

Related posts